2005. február
2005. január
2004. december
 
Powered by TagBoard Message Board
Name

URL or Email

Messages(smilies)

 
Ha citromot kaptál az élettől, kérj hozzá tequilát
Írok, mert úgy érzem vannak dolgok amiket ki kell magamból írni.Mások számára talán nem túl érdekes, de nekem talán segít...
2005. február 19., szombat

Tegnap este..hmmm.Ember tervez, Isten végez, meg ahogy azt Móricka elképzeli....Kb. ennyivel lehet jellemezni a történteket. Na megyek S-el sörözni, aztán lehet bevetem magam R-el az éjszakába.Meglássuk...Sodródni tudni kell.:-))) És hogy mi lesz holnap? Mi is az a holnap? Hiszen ha odaérünk az is már aznap csak. Nem fogok előre rágódni. A tegnap holnapja a ma. És bármi is történt, ez is csak egy nap.Olyan meg még nem volt, hogy ne lett volna valahogy.:-)
mazlis írta 18:27-kor

2005. február 18., péntek

Na most pont abban a helyzetben vagyok amit aszk írt. Kiírnék magamból sokmindent, de nem tehetem, mert olvasnak olyanok is akik ismernek. Ugyan akkor meg magamnak írok.Ez ám az ördögi csapda. Leírjam, vagy nem amit érzek vagy gondolok? Már látom Lilyt ahogy mondja, hogy én megmondtam.....De Lily te is tudod, hogy vannak dolgok amiket nem lehet befolyásolni, nem lehet irányítani. És eszembe jutott S is aki meg attól félt, hogy túlságosan kiadom magam itt.A döntésem megszületett. 2 lépést hátra. És ezt közöltem is vele. Nem volt könnyű megmondani, hogy ne jöjjön hozzám se ma se holnap.Így egy hétig nem látom, és nem tudunk beszélni sem, mert csütörtökig nagyon be vagyok táblázva.Addigra remélem letisztulnak a dolgok bennem. Megmondtam neki a miértet is, és azt mondta, hogy most akkor nagyon el kell gondolkodnia.Ő sincs könnyü helyzetben.Hogy mi a túrónak kerültem ilyen helyzetbe? Miért most találkoztam vele? Nem vagyok szerelmes, de nem vagyok messze tőle. Nagyon megkedveltem, de nem engedhetem közel magamhoz.Megmondtam azt is, hogy félek "ex"-től.Azt mondta az a baj, hogy máshoz hasonlítom.Hogy Ő nem olyan.Ha azt mondta nem, akkor nem. Értem én, és nem hasonlítok, de ha az ember egyszer megégette magát...
mazlis írta 12:08-kor

2005. február 16., szerda

Hmmm.Az élet fura fintora. F váratlanul tegnap betoppant N-hez holmi segítségkérés ürügyén. Hozott neki olvasnivalót, DVD-t és mindenféle "finomságot". N segített F-nek abban amit kért. F többször szorosan magáhozszorította N-t. És minden szép és jó is lenne, ha nem történt volna valami. F ottléte alatt a telefon 2x csörgött. Mindkétszer az exe hívta. F mindkétszer elég határozottan elhajtotta. N tudta, hogy ex nyomul, F többször panaszkodott is neki, de most tapasztalta ezt meg a maga valóságában. És ettől valami megváltozott. N megijedt. Megijedt, hogy megint "úgy" jár. Megijedt, hogy összejön F-el, és F egyszer csak közli, hogy mégis inkább az ex és visszamegy. Egyetlen egyszer történt ilyen N-el, de mégis nagy sebet ejtett, és ex "jelenléte" félelemmel tölti el. 2 lépést hátra...nem, nem beszélni pár napig F-el.....kicsit kerülni...elszakadni.....talán még nem késő....

F miután hazaért még beszéltek telefonon és neten is. N befejezte amit megígért, és F megköszönte a segítséget. N hideg volt és kimért, de ezt próbálta áthárítani F-re.Azt mondta neki, hogy ma hideg volt. Legjobb védekezés a támadás....F nem értette a dolgot és tiltakozott.Igen, valami megváltozott benne...Nem engedheti, hogy F szétszedje érzelmileg...

 


mazlis írta 9:08-kor

2005. február 15., kedd

 


mazlis írta 19:26-kor

B meg folyamatosan paintballra invitál. Na most kell nekem sok sok 8 napon túl gyógyuló sérülés meg kék zöld foltok a testemre? Hát nem tom...bár mondhatnám utána, hogy vernek.:-P
mazlis írta 12:22-kor

O.: vigyek cd-t? (megjegyzem munkáról van szó)

M.:Nem kell köszi.Vagy be akarsz jönni?.:-))))


O.: azt hiszem igen,
     főleg ha dvd is akad a fiókban,

     de legalább egy illatos-omlós csirke

M.: Kajálni mehetünk. DvD nincs itt, de elugorhatunk érte ha gondolod

O.:OK.
    remélem komolyak a szándékaid -:)

Pasik ááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!! Mé nem tudják azt mondani, hogy meghívlak kajálni? Minek a körítés több éves ismeretség után is?.:-))))


mazlis írta 12:11-kor

2005. február 14., hétfő

Szombat 1:

F.: Férfi és nő között nincsen barátság.Előbb utóbb az egyik többet akar.
N.: Hmm.Szerintem van.Nekem vannak pasi barátaim, és fel se merült köztünk más.
Később F.: Meghívnálak valamire és akkor beszélgethetnénk

Hétfő :

.....
N.: Na akkor ez most mi közöttünk? Nem barátság?
F.: Dede. Fulli barátság.

N. gondolkodik. Akkor most hogy is van ez?

Szombat 2:

Hosszas beszélgetés. Közben F. N. kezét símogatja. Barátság témáról nem esik szó.

Csütörtök beszélgetés neten:

F.: Nem, nem létezik barátság F. és N. között.
N.: Mi van?
F.: Majd verbálisan....


Szombat 3 buli után.:


N.: Na akkor hogy is van ez a barátság téma? Akkor mi most nem barátkozunk?
F.: Nem, nem barátkozunk.
N.: Akkor mi van?
F.: Jó veled lenni.Sok apró dolgot szeretek benned.Szeretem, hogy szereted ahogy símogatom a kezed.Erről szól a dolog.

Na és akkor most mondja valaki azt, hogy a női logika a bonyolult.


mazlis írta 14:00-kor

2005. február 11., péntek

Megint egy péntek.Megjegyzem éppen itt az ideje. Már kellően idegbeteg vagyok bizonyos munkahelyi és egyéb történések miatt. Valahogy mindenhez volt kedvem, csak írogatni nem.Mára meg annyi minden történt, hogy órákig fejtegethetném.

No de sebaj! Holnap megint egy szombat, és egy jó party van kilátásban egy barátnál egy jó pasi "oldalán"!.:-)

Talán a holnap, a holnap hozza majd el a csodát!


mazlis írta 13:16-kor

2005. február 7., hétfő

Nézegetem a szombati képeket. B mit te csináltál az én ölemben? LOL
mazlis írta 16:05-kor

Köszi azoknak akik válaszoltak. Jelentem kaptunk mentát. A szombati buli meg fergetegesre sikeredett. B-is megérkezett Frankfurtból, szal majdnem mindenki ott volt akinek kellett. A népség jól érezte magát, és ettől én is jól éreztem magam.:-) A szomszéd is csak 1x szólt, hogy csendesebben, de szerintem ez csak műpara volt, mert nem is voltunk hangosak. Uccsó emberke már világosban távozott. Egyetlen gond, hogy azóta sem aludtam ki magam.:-)

Maradt egy csomó pia viszont, így csütörtökön jönnek a munkatárasim játtszani, és segítenek elpusztítani az "ellenséget".:-) Főnököm meg beígérte a tatárhusit. Szóval lesz eszem iszom dínom dánom. Pénteken meg majd jól alszunk a munkahelyen.:-)

 


mazlis írta 11:55-kor

2005. február 2., szerda

MOLLY

 

Vean fáradtan cammogott hazafele a munkából. Igyekezett kikapcsolni az agyát, és feloldani testében a stressz okozta felgyülemlett feszültséget. Nehéz napja volt. A gondnok nem akarta reggel beengedni, mert otthon felejtette a chipkártyáját, a takarítónő nem dobta ki az irodájában felgyülemlett jelentős mennyiségű szemetet, a főnök pedig egyre jobban követelte tőle a munka végrehajtását a közeledő határidőre hivatkozva. Úgy érezte, mintha az egész világ összeesküdött volna ellene. Alig várta, hogy hazaérjen, és élvezhesse a meghitt otthon hangulatát.

A kapuhoz érve kicsit szöszmötölt a riasztóval konstatálta, hogy a szomszéd megint elállta a garázsbejárót, majd egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót és belépett.

Az orrát megcsapta a frissen sült hús illata.

-          Szervusz Vean! Hogy telt a napod? Gyere, egyél. Ma a kedvencedet készítettem.

Kedvese hangát hallva mintha minden feszültség egy pillanat alatt elszállt volna belőle. Kezet mosott, majd boldogan leült az asztalhoz és egy pohár jó bor társaságában nekilátott a vacsorának. Valóban a kedvence volt. Sült kacsa, káposztával.

-          Már nagyon vártalak, süteményt is sütöttem.

Vean boldognak érezte magát. Gondoskodnak róla. Nem hiába, Mollynál senki nem tud finomabb pitét sütni. Az édes tészta szinte elomlott a szájában.

Mire megvacsorázott, Molly már megengedte neki a fürdővizet. Pont annyira volt meleg, amennyire szerette. Tetején fehérlőn úszott az illatos hab. Levetkőzött és jólesően elnyújtózott a kádban. A hangszórókból lágy zene szólt. Tökéletes relakszáció egy tökéletlen nap után.

Mire kimászott a kádból és felvette a kikészített fürdőköpenyt, már kezdődött a meccs a TV-ben. Kényelmesen elhelyezkedett hát kedvenc fotelében, és kezébe vette az asztalra készített hideg sört, majd közben elolvasta az aznapi újságot. Molly eközben a konyhában mosogatott.

-          Későre jár holnap korán kelsz, ideje lenne lefeküdni. –szólt a számára oly kedves hang éjfél körül. Gyere, már megágyaztam.

-          Igazad van, nehéz nap lesz holnap is. Kikapcsolta a TV-t, és átment a hálószobába.

Belebújt a pizsamájába, levette a papucsát, és a jól megszokott mozdulattal kikapcsolta Mollyt.

- Megint szép estém volt. Megérte megvenni ezt a robotot. - dünnyögte, és álomba szenderült.


mazlis írta 14:21-kor

2005. február 1., kedd

Nu, hát szégyen, nem szégyen, végül csak elaludtam egy kicsit bent. Na jó, csak 20 percre.Öreg vagyok én mán, nem bírom az állandó pörgést.:-) Most éber vagyok, és szeretnék WoW-ozni.Viszont nem megy a szerver. Öröm itt kint ülni és várni, hogy megcsinálják, miközben a paladinom valahol halottan fekszik. Remélem nem cseszik el a javítgatást és megtalálom a hullát ha egyszer bejutok...
mazlis írta 21:40-kor

Marhára álmos vagyok. A szobatársam szabin van. A főnököm megjött így már nem engem nyaggatnak a kollégák az ügyes bajos dolgaikkal. Azon gondolkodom, hogy ha aludnék egy kicsit észrevenné valaki? Jó tudom aki éjjel legény az legyen nappal is, de bealszom..:-(((
mazlis írta 14:57-kor

Hejj tegnap megint kiderült az örök igazság, hogy jó - jó a tea, de azért maradjunk csak a koktéloknál.:-))) 6-tól teáztunk, aztán 8 körül megadtuk magunkat, és elmentünk koktélozni. Az este jól sikerült. Végig hülyéskedtük és beszélgettük.:-) Szót tett követ, szombatra összerántottam a barátokat és a koktélozást nálam folytatjuk:-) Mojitót és Cuba Librét vállaltam be. Hugóval pénteken elmegyünk megvenni hozzá a rumot. Csak azt tudnám, hogy mentát hol a túróban fogok venni? Ha van valami ötletetek írjátok meg léccííí.
mazlis írta 10:23-kor

2005. január 31., hétfő

Ezer tea

Az eget nézni, amint épp
hullámzik lenn a tóban, halászokat mikor a
hálójuk vízbe dobják,
jó fogásukban bízni,
csónakukban és bennük -
s ezer teát ízlelni
tízezer napon át még.

/ Györe Imre /

Este egy teaházban találkozom valakivel...


mazlis írta 11:44-kor

Egy egyetemista az egyetem ebédlőjében le szeretett volna ülni egy üres helyre egy pedagógusa mellé, de az így váaszol:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! - így a diák. A tanár ezen vérig sértődött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár - hátha mégis megbuktathatja az áldozatát - mindent eldöntő kérdést
ad:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot.
- Mindenki azt, ami neki hiányzik - vágja ki magát a diák.
A tanár majd megőrül, és azt írja a dolgozatra: "szamár". A diák anélkül, hogy belenézzen, fogja a dolgozatát és kimegy a teremből. Rövid idő múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést tanár úr, aláírta, de nem írt rá jegyet!


mazlis írta 9:34-kor

2005. január 27., csütörtök

Mivel mostanában a kubai út foglalkoztat, hát álljon itt egy jó kis kubai vicc:

- Mi volt régebben: a tyúk vagy a tojás?
- Régebben minden volt!

És még valami ami foglalkoztat. Felnőtt emberek vagyunk. Már megtanulhattuk, hogy ha valamit mondunk annak következményei vannak. Ha hazudunk az meg kiderül. Szóval ugyan gondolkodjunk már el azon, hogy kinek/kiknek kiről mit mondunk és ezzel kit bántunk meg.Ha meg már kimondtuk, akkor legalább vállaljuk fel....

Még mindig nem dohányzom.Tegnap koktéloztam és mégsem gyújtottam rá, pedig körülöttem mindenki dohányzott! Éljen!


mazlis írta 14:54-kor

2005. január 26., szerda

Ja, és pár napja nem dohányzom.Remélem most így is marad...
mazlis írta 13:32-kor

Tegnap este beszélgettem a neten egy barétommal.Mikor meghallotta, hogy blogot írok azt kérdezte, hogy nem félek-e attól, hogy nagyon kiadom magam itt. Elgondolkodtatott. Úgy gondolom, hogy nem adom ki magam. Ha valaki a blogom alapján akarna megismerni és következtetéseket levonni rólam, azt hiszem alaposan félreismerne.Azokat a személyes dolgaimat amik igazán foglalkoztatnak - mélyen, legbelül - nem szoktam ide leírni. És azokat sem amik alakulóban vannak. Amit ide leírok csak egy részem - felszínes dolgok - és merem remélni, hogy ennél azért árnyaltabb és sokrétübb emberke vagyok. Ugye, mint a Shrek féle hagyma sztori.:-) Azt sem szabad elfelejteni, hogy miért is kezdtem el blogolni....A blogot magamnak írom. Kössz, hogy olvastok.

 


mazlis írta 13:29-kor

Ember tervez, Isten végez. Illetve jelen esetben a főnököm, minek eredményeképpen márciusban alig fogok dolgozni. Ugye megyek 2 hétre Kubába, és most nekem "szegénynek" még Hannoverbe is kell mennem a Cebtire egy hétre.:-) Úúúúgy sajnálom magam.:-D
mazlis írta 12:25-kor

2005. január 24., hétfő

B Drágaszágom szerdán megyünk Ákossal koktélozni.Ha már nem vagyol itt, iszom az egészségedre egyet, és majd februárban ha hazajössz bepótoljuk.A bulimeghívást köszke, ott a helyem. Reméljük Pesten leszek.
mazlis írta 13:54-kor

Na akkor essünk neki kicsit bővebben és nézzük is át, hogy mi minden történt az elmult napokban.Ott hagytam abba, hogy beteg vagyok/voltam. Igazából azon a héten nem is sok minden történt. Otthon lebzseltem, wowoztam és a társasági életet a neten keresztül éltem.Közben nagyokat köhögtem és prüsszögtem, szóval semmi különösebb esemény. Illetve egy érdekes megmozdulás volt Zé részéről amit nem igazán tudok hova tenni.Zé vel a kapcsolatom mondjuk úgy "érdekes". Félig -meddig kollégák vagyunk. Soha semmi nem történt közöttünk, de van valami...valami feszültség féle kettőnk között.Pengeélen táncolunk évek óta. Házi nyúlra nem lövünk ugyebár.Aztán 13.-án felhívott.Boldog névnapot kívánt.Mondta tudja, hogy beteg vagyok és bármi kell szóljak repül hozzám.Akkor is, ha unatkozom és csak beszélgetni szeretnék.Mondjuk igaz, hogy ez eddig is így volt. Ő az aki eljött velem szekrényt venni, mert nem volt kedvem egyedül menni és hősiesen kibírta velem a KIKÁ-ban azt a 2 órát amit nézelődéssel töltöttem.Az is többször előfordult, hogy rámjött a mehetnék és őt hívtam fel, hogy "sörözzünk" meg dumáljunk, és soha nem kellett kétszer szólni neki.Eddig a 2 év alatt összesen egyszer sértődött meg -úgy tünt megunta- de aztán mégsem. Másfél órát beszélgettünk aznap telefonon errő és arról is.Mondtam neki, hogy ez a vonat már elment, Ő meg azt mondta, hogy sosem kés le teljesen vonatot, max korán ér ki a következőhöz.És hőbörgött, hogy Ő mindig akkor tudja meg csak, hogy nincs pasim amikor már megvan a következő jelölt.:-) Hát van ez így kéremszépen.:-)Következő héten meg kaptam tőle egy malomkeréknyi virágcsokrot.:-) Ő az a típusu pasi aki marhára jól néz ki és még rendes is, szóval a ritka kivétel.Abszolut megbízható. Viszont valószínüleg velem van a baj, mert halálra unnám magam. Tuti biztonságot kapnék tőle ha közel engedném magamhoz, de halálra unnám magam.Egyszerüen nem nekem való.

Ex.Igen ex még mindig képben van.Minap írtam neki egy levelet amiben eléggé kiosztottam.Önzőnek neveztem stb. és elmagyaráztam neki, hogy mi nem vagyunk barátok, mert a barátaim a névnapomon felköszöntöttek, betegségem alatt megkérdezték kell-e segíteni valamit, stb. Úgy gondoltam ez az a levél amire már nem kell válaszolni, hát tévedtem.Asszem nem ismerem az exem, de már nem is fogom megismerni. A válasza névnapi jókívánságok voltak, majd másnap az msn-en megkérdezte haragszom-e rá.No comment. Ha eddig nem ismertem ki a pasikat asszem már nem is fogom.Mind1, lapozzunk....

Múlt hét kedden összefutottunk Gerivel, táncoltunk egy jót, és megbeszéltük, hogyan tovább salsa ügyileg.Hát eléggé el leszek foglalva koraesténként, ha tartjuk magunkat a tervhez.

Csütörtökön András barátommal ebédeltem. Elkészült az új klippje, és 2 hét múlva elkezdik forgatni az új filmjét. Jó látni ahogy a számomra kedves emberek sikereket érnek el. Elejétől végigkövettem a folyamatot.A klippben feldolgozott szám szövegét elsőként olvastam.:-) És jó lett nagyon! Na nemsokára elkezdik nyomatni a TV-ben is.:-) A filmnek a treatmentjét láttam, a zenéjét hallottam és ahogy a stábot elnézem akár még jó is lehet.:-P Szóval Andris Go Go Go!

Úgy láttszik front lehetett a múlt héten, mert K.Tamás rendező cimbimnek is eszébe jutottam, felemelte a telefont, és elhívott egy partyra ami március elején lesz.

Most szombaton meg Laza szülinapi bulija volt. Nem igazán szeretném kifejteni a részleteket, de érdekes volt. És jó is volt.:-)A bulin felmerült M.P. neve. Ő a tulajdonosa az egyik lapnak ahol "H" dolgozik.Évek óta nem gondoltam rá.Nem szeretek rá gondolni. Fura, hogy most 1 hónapon belül mégis harmadszor merült fel a neve, pedig ha meglátom a TV-ben valami kapcsán, csatornát váltok.

 


mazlis írta 11:38-kor

Mégis vár márciusban Kuba! YESSSSSS
mazlis írta 9:53-kor

2005. január 10., hétfő

A blog betegség miatt 3-4 napig zárva....Reklamációt nem fogadunk el, árut nem veszünk vissza....
mazlis írta 10:25-kor

2005. január 9., vasárnap

Hajnalodott.Gorolan lassan tunyán vonszolta ki magát a barlangja elé.A tó előtt megállt és jólesően ásított egyet.Lassan felemelte a jobb szárnyát, majd a balt.Elégedetten konstatálta, hogy még mindig szépen vöröses fényben csillognak a pikkelyei ahogy a nap első sugarai ráesnek.
Párszor megismételte ezt a műveletet, hogy öreg tagjait bemozgassa.
Sokat változott a világ az elmúlt párszáz évben.Régen,ha az emberek sárkányt láttak, riadtan menekültek.Féltek tőlünk, ugyanakkor alázattal hódoltak a korunk és a bölcsességünk előtt.
Ma, ha átsuhan egy város felett, az emberek megállnak, bámulják, és azt találgatják, milyen új technikai vívmány lehet, és melyik nagyhatalom találhatta fel.Már nincs félelem, és alázat a szemükben.Elfelejtettünk hinni a mesékben.
Ezen gondolkodva Gogolan nagyott nyújtozott, ásított még egyet, fújt egy kis tüzet, majd magasra emelkedett és elindult a közeli falu felé reggeliért.

mazlis írta 13:22-kor

2005. január 6., csütörtök

Este, ahogy befejeztem a bejegyzést meg is jött Laza a WoW-al. Feltelepítettük, aztán meg jól nem ment. Később viszont megoldódott a probléma, és kicsit játszottam is. Juppé!!

Van valami ami mostanában foglalkoztat. Az "okosok" azt mondják, hogy gondolkodni jó, és ebben részben igazuk is van. Viszont úgy gondolom, hogy vannak olyan élethelyzetek amikor élvezni kell az életet, és nem azon agyalni, hogy mi lesz holnap. Régebben így is éltem. Mostanában viszont azt veszem észre magamon, hogy minden hülyeségen agyalok. Túlrágom a dolgokat, és a lehetséges következményeket. Jelenleg is vannak olyan dolgok az életemben, amiket szívesen megtennék, de marhára tartok a következményektől, hogy megteszem, kapok egy pillanatnyi örömöt, aztán meg jön a másnap. És félek a sérülésektől is. A másik meg a mit fognak hozzá szólni (mások) című fejezet. Pedig ha jobban belegondolok (LOL már megint ez a gondolkodás) ez az én életem így hát nem tök mindegy, hogy ki mit gondol? De, tök mindegy mondja az egyik felem, a másik meg rámszól, hogy gondold végig kit bántasz meg vele. Önmagunk álltal alkotott korlátok között élünk. Mi húzzuk meg a határokat. Én az enyémet nemrég túlléptem kicsit. A kérdés, hogy merre tovább? Kettőt előre, egyet hátra... A válasz nem csak rajtam áll. Jó kis bejegyzés ez....nesze semmi, fogd meg jól!.:-) Szerintem lesz aki érteni fogja.:-)

"Egy mozdulat csak
Épp a megfelelõ
Pillanatban
Apró, de számottevõ
Célozni nem kell
Sot, nem is szabad
Gondolkozz egész testtel
Engedd el magad"


mazlis írta 12:03-kor

2005. január 5., szerda

Iszonyatos ingerenciám van játtszani. Lily beszerzi nekem a WoW-ot, és már alig várom, hogy a kezembe legyen. Nagy szervezkedések után Laza szerzett nekem egy 10 napos kulcsot, amit később majd felül lehet csapni, ha megjön a game. Aztán DVD-n áthozta, és mondta, hogy csak le kell pachelni....aztán elment. Már 75% fent is volt amikor ICQ-n rámordibált, hogy STOP! Nem a jó verziót hozta át.:-) Igaz, ha elsőre azt hozta volna, akkor az nem is a Laza lenne. Most írja a jó variációt, én meg várok....:-) Mindezek ellenére köszi a jószándékot, rendi vagyol. Az viszont tuti, hogy ha most megérkezik addig nem engedem elmenni amég ki nem próbáltuk, hogy fut - é a progi....Már ha be nem alszom addig. De nem, nem és nem......

 

 


mazlis írta 22:22-kor

Kedves Fiatalember - ki az építkezésen cipeled a téglát!

Szeretném megköszönni a mindennapi "kedves" közeledéset amit irányomba reggelente megeresztesz.Minden nő álma, hogy az utcán utána fütyüljenek, meg beszóljanak. Külön kitérnék a mai magas intelligenciára utaló megmozdulásodra. Kifejezetten jólesett a petárda a pofámba. Szal csak így tovább!!!....


mazlis írta 9:43-kor

2005. január 4., kedd

Hát ezt nem hiszem el. Egész nap estett az eső, meg hideg van, én meg álmos vagyok. Ma végre reggel felhúzták az új buildet amit délután ki kellett volna tesztelni, mert holnap át kell adni a buglistát. Naívan gondoltam nekiesek, és munkaidő végére kész is lesz. Sajna azonban már az sem működött ami eddig igen.:-( Őrjöngés, telefonálás a fejlesztőnek, délután láblógatás és mérgelődés. Most fent a javított "új" build, én meg ahelyett, hogy táncolnék itt ülök és tesztelek....és majdnem elalszom....


mazlis írta 19:55-kor

Na akkor ma kezdjük megint egy verssel. Ezt a comment izét meg most kihagynám, mert valamit elszúrtam benne és most nincs időm foglalkozni vele.

Szabó Lőrinc: Szakítás

Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rá időm.
Hazudj, ravaszkodj, őrjöng. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.

Elég volt annyi éven át remélni
és várni kíméletesen;
már nem kíméllek: nem is figyelek rád.
Vállallak, és léted megszüntetem.

Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
de kibírlak, mint bármi mást:
úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
nézlek majd, mint egy sorscsapást.

Téged csak a magad fájdalma izgat,
ma is csak dühödnek élsz:
nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
egyszer, talán, ha észretérsz.


mazlis írta 10:35-kor

2005. január 3., hétfő

Új tehén elmélet:

"Először is odavezettek a bikához egy tehenet. Párzottak. Amikor a bikához ugyan azt a tehenet vezették ismételten párzás céljából, az nem mutatott érdeklődést. Új tehenet akart, és ez a Régi tehén.

Amikor újra ugyanazt a tehenet hozták elé, de ez alkalommal kicsit álcázva a bika ismét csak visszautasította a párzást, mert így is tudta, nem Új tehén, csak a Régi tehén új tehénnek öltözve.

Végre mire rájöttek a bikát nem lehet vizuálisan becsapni, ügyes húzást alkalmaztak : a Régi tehenet bekenték az Új tehén illatával. Megérezvén az Új tehén szagát , a bika felkelt és átvágott az istállón, hogy jobban szemügyre vegye.

De nem volt bolond. Ez nem volt Új tehén. Ez a Régi tehén volt inkognitóban. Régi tehén báránybőrben. Vénasszony kifestve."  

 

 


mazlis írta 22:56-kor

Beidézek egy verset. Nincs most jelentősége számomra, de szép, én meg szeretem a verseket. Remélem nektek is tettszeni fog. (és ellensúlyozza az alatta lévő fotót:-P)

Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
        most még, noha mindnyájan elsiratták
        fel tudnád támasztani, ha akarnád.

Michael Drayton (Szabó Lőrinc fordítása)

 


mazlis írta 13:50-kor

Csak, hogy teljes legyen a kép - azt mondta neki már mind1 - szóval Laza itt éppen azt mutatja be, hogyan kell kiűzni magunkból a démont!.:-))))

Azért nagyon ne ijedjetek meg tőle! Ő egy tündibündi pasas, és nem mindig csinál ilyeneket, csak gyakran.:-P

 


mazlis írta 1:56-kor

2005. január 2., vasárnap

Na L a maga arcátlanságában belecommentezett a blogomban. Szóval L, mint Laza. Érted? L, mint LAZA!

Laza én kérek elnézést!.:-)

 


mazlis írta 23:56-kor

Ha hiszitek ha nem, L még mindig alszik. Mondtam, hogy nézzék már meg él-e egyálltalán. Szerencsénkre (?) - megoszlanak a vélemények - még él. P szerint L szervezetéből még a cián is kimenekülne.:-) Viszont a képeket sikerült elővakarni. Á küldött is egyet amitől kellően megijedtem, tehát most megyek és megnézem őket.:-) Remélem engednek majd törölni!.:-)))

 


mazlis írta 17:05-kor

Tegnap itt ültem a gépem előtt, és azon töprengtem, hogy mit is írjak a szilveszteri buliról. Gondoltam felteszek egy képet is, amin P látható azon emberek számára kik őt nem ismerik kompromittáló helyzetben, de nem ennyire nem lehetek szemét, pedig L nagyon győzködött, hogy rakjam ki azt a képet egy linkel együtt ami P oldalára mutat, lássátok ti is ez az az ember aki AZT OTT írja és akitől oly sokan kérnek tanácsot nap, mint nap.:-))) Aztán gondoltam ha kitennék egyet L-ről is akkor azzal kicsit kompenzálnám a dolgot, de róla meg amúgy is annyi van a neten, hogy ez az egy már nem oszt, és nem szoroz. Amit meg írni tudnék azok számára akik nem ismernek minket érdektelen dolgok, de jó kis buli volt!.:-) R nevezetü barátnémat meg szombaton asszem megölöm - hallod R - mert rádumált egy felső felhúzására amit nem kellett volna.:-))) Ő nem érti mi ezzel a bajom, mert sikert aratott, de nem is Ő kapta a megjegyzéseket egész éjjel.:-))))

L! Te meg szedd már össze magad, ébredj fel, és bányászd mán le a gépedről a képeket amiket csináltál, mert megöl a kíváncsiság!!!!!.:-)))) ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!!!!!!!!!!!!!!!

 


mazlis írta 10:41-kor

2004. december 31., péntek

"A férfi, természetéből adódóan szereti a változatosságot. Elkápráztatja a szépség, az újdonság varázsa. Erre a Yoga Vasishta filozófia megadja a magyarázatot is : Attól a pillanattól kezdve, hogy megszerezted, amire vágytál, az többé már nem kelti fel érdeklődésedet. A megszerzés vágya abban a pillanatban megszűnik, amint beteljesült."

---Káma-Szútra----

 


mazlis írta 14:24-kor

Az van, hogy beálmosodtam, szépen bebújtam az ágyikómba, és amint álomra hajtottam volna a fejem, elkezdtek ömleni a gondolataim. Az rendben van, hogy így az év utolsó napjaiban - pardon utolsó napján - az ember átértékeli az évet de, hogy ennek miért pont éjjel kell eszembe jutnia? Ha már így alakult kiírom magamból. Szóval nézzük szépen sorban. Ha kiírom akkor talán hagynak aludni végre.

1. Munka

Na ezzel szép kezdeni, mert ezen a téren minden rendben. Egész évben úgy haladtam, mint a nyíl. Szépen, egyenesen előre különösebb akadályok nélkül. Volt előléptetés, prémiumok, külföldi út. A munkatársaim asszem szeretnek, a főnök elismer. Sikerült jó kapcsolatrendszert kiépíteni.A gond csak az lehet, hogy innen jelen pillanatban nincs tovább, de ne legyünk türelmetlenek és telhetetlenek.

2. Barátok

Még ez is OK. Régi jó barátok megmaradtak, és lett egy új is. És vannak a haverok meg a buli meg a fanta és pár új ismeretség amikből még szinte bármi lehet, szóval különösebb változás nincs.

3. Család

Kössz jól vannak. Ugyan úgy, mint az előző években.:-)

4. Párkapcsolatok

Na hát ez az! Idén igaz volt rám a mondás, hogy aki sikeres a munkában, az sikertelen a szerelemben. De menjünk csak szépen sorba ha már itt tartunk.

a. Z

3 évig voltunk együtt. Ebből kettőt együtt is éltünk. Ez év első fele már egyre tragikusabb volt. Szeretek gondoskodni másokról, de ha ezt kötelező érvényűen elvárják már nem megy. A másik, hogy nem bírom a bezártságot, Ő meg folyton otthon akart ülni. Megpróbált kisajátítani, elzárni mindentől és mindenkitől. Én nem tudok nap mint nap otthon ülni a TV-t bámulva. Emellett néha úgy éreztem, hogy egy gyerekem van és nem egy társam, mert egyre önállótlanabb lett. Minden porcikám elkezdett tiltakozni. Egyre szarabbul lettem. Aztán egy napon megkértem költözzön el. Sírt. Pár nap múlva időt kért, de én nem adtam. Tudtam, hogy nem menne. Mikor elment nagyon fura volt, mert megkönnyebbültem. Akkor teljesen "amputáltam". Se telefon, se mail, se chat, se randi. Kegyetlen módszer tudom, de máshogy nem ment. Pár napja beszéltünk egymással. Azt mondta, hogy most már tudja igazam volt....

b. S

Nem is tudom megemlítsem-e.Tulajdonképpen jött, egy kicsit maradt, aztán én leléptem. Nem érintett meg igazán.Viszont nagyon szép volt.:-P

c. E

Hát igen. A vele való szakítás után kezdtem el írogatni. Ő egyszerűen jött, látott, győzött...aztán elment. Hogy milyen volt vele? Mindketten egyetértünk abban, hogy marhára jó. Ő volt életemben az első olyan pasim akivel rendszeresen ugyan arra gondoltunk. Nagyon jókat tudtunk együtt beszélgetni sokszor hajnalba nyúlóan. Hogy akkor miért ment el? Hát ennek is megvan az oka amit nem részletezek, de nem én tehetek róla. Macerás egy story ez.Átrohant az életemen. És az utóbbi napokban nem is nagyon írtam már róla, de ez nem jelenti azt, hogy már nem gondolok rá. Csak már nem körülötte forognak a gondolataim. Már nem fáj rá gondolni. Szerdán beszéltem is vele pár szót. Próbál leszokni a cigiről. Pihenget, olvasgat, TV-t néz.Olyan vicces ezt leírni, hogy pl. TV-t néz. Ez annyira nem Ő.:-))) Remélem megtalálja a boldogságát.

d. ?

Hát ez a kérdőjel meg nem is jogos, mert ugye holnap már 2005-van, így ez már majd csúszik a jövő évre. És hogy ki lesz az? Hát kíváncsian várom.:-) Reméljük végre valaki aki tényleg hozzám való. Valaki aki szeret és akit szerethetek. Aki elfogad olyannak amilyen vagyok, és akit én is el tudok fogadni. Na ez a nehéz Pajtikáim!:-)

Na megyek, megpróbálok szunnyadni....

 

 

 


mazlis írta 1:19-kor

2004. december 30., csütörtök

Otthon édes otthon... Asszem a ma esti bulit kihagyom, és rápihenek a holnapra.:-) Befáradtam. Viszont a napi tervet a buli kivételével teljesítettem.:-) Megjelent megint F menetrend szerint, mint minden nap, így beszélgettem vele egy kicsit. Utána D-vel ebédeltem. Koraeste megvolt a koktélozás is B-vel. Egy koktélnak indult, és lett belőle kettő.:-) Jó fej vagyol B! Jó utat neked! Egész jól eldumcsiztunk a kedves blogtársal.Megbeszéltük, hogy a cimboraságnak folytatása következik.:-) Mojitot viszont ne igyatok a Crazyben, mert tele volt cukorral.:-( Utána volt egy futásom haza, majd egy továbbfutás a P-vel való vacsira. Az is jól sikerült, viszont mostanra teljesen bepunnyadtam. Lerendezem a levelezésem és megyek aludni....

"Majd a holnap...majd a holnap hozza el a csodát!"


mazlis írta 22:26-kor

A tegnapi buli megvolt. Hogy jó volt-e? Nem volt rossz, de olyan volt, mint minden buli amit túlszerveznek illetve kereszbeszerveznek. 10-re már vagy az ötödik telefont kaptam a változtatások miatt, és már majdnem ott tartottam, hogy hagyom az egészet a frencba, de aztán mégis összeszedtem magam és elmentem.

Viszont a tegnap estének is megvolt a maga haszna, mert "virtuálisan" találkoztunk valakivel akiről kiderült, hogy szintén latin mániás, épp táncpartnert keres, és szívesen "pátyolgatna" salsa ügyileg.Hát rám is rámférne egy partner így szót tett követ, és jövő héten nekikezdünk IRL is.

És akkor gondoljuk is végig mi lesz a mai napi program. Délután a már megbeszélt koktél B-vel. Este találkozás P-vel, egy kis dumcsi. Utána A-val irány megint egyszer az éjszaka.A Cuba Librében ma előszilveszter van, szerintem ott fogunk kikötni.Hát így a Szilveszter előtti utolsó estén ez azért elég sűsü, de hát egyszer élünk!:-)

 Estére csak kialszom majd magam. Kár lenne fáradtan menni, mert ahogy a barátaimat ismerem nagyon le fognak fárasztani.:-)) Krónikus gyomorgörcs vár rám szombatra a sok nevetéstől. Ez az amit tuti garantálni tudnak!.:-))

"Beiratkoztam egy reinkarnációs tanfolyamra!!!! Kicsit drága, dehát egyszer élünk!".:-)


mazlis írta 10:53-kor

Régebbiek | Végére »